Referenciák

Félbehagyott kivitelezés, indokolatlan mértékű elszámolásokkal

Kivitelezői teljesítés átvizsgálás, szakvélemény

Kivitelező félbehagyta a kivitelezést, amikor megrendelő megállította a gyanússá vált kivitelezői elszámolások kifizetését. A felek között jogvita keletkezett, mely során felkértek vizsgáljam meg a kivitelezői teljesítést. A kivitelezői elszámolások ellenőrzése óriási mennyiségű jogtalanul felszámolt tételt tárt fel. Földmunkák, beépített betonacélok, odaszállított betonok 20-30 %, néha dupla mennyiséggel kerültek be a számlák hátterét képező elszámolásokba. Kivitelező ráadásul a korábbi átalányáras megállapodás helyett áttért a tételes elszámolásra, melyet számlánként felmérési naplóval kellett volna igazolnia, de az elmaradt. Megrendelő laikusként, a gyanú felmerüléséig teljes bizalommal volt kivitelezője felé.

A kivitelező az alávállalkozói díjakra és az építtetők által megrendelt burkolatok, szaniterek, valamint beépített berendezések árára is aránytalanul magas, 25%-os fedezetet számított fel, a nem megfelelő szerződést hibásan értelmezve, jogtalanul.

A kivitelezés a tervektől is elért, bár a terveket kivitelező készíttette. Az eltérések jóváhagyása, sem engedélyeztetése nem történt meg.

A teljesítés emellett számos hibát is tartalmazott.

A szakvélemény végül a valóban elvégzett teljesítés számításával kimutatta, kivitelezőnek mely tételekre milyen mennyiség és érték fejében jár díjazás. Az elszámolt és valós teljesítés között óriási eltérés adódott, a kivitelezői elszámolás jelentősen eltúlzott volt!

A hibás teljesítés is árazásra került, a javítható, időközben javított hibák javítási költségeinek számításával. Ehhez adódott hozzá a nem javítható hibák miatt számított értékcsökkenés.

További költségeket okozott a félbehagyott, de a korábbi elszámolásokban szereplő munkák befejeztetése és a késedelemből eredő későbbi költözés.

Tanulság: A kivitelezésnek nem volt műszaki ellenőre. Építtetők feltétel nélkül bíztak kivitelezőben, a szerződésmódosítást is elfogadták, aláírták, csak később, építés közben derült ki, hogy az számukra kedvezőtlen, kiszolgáltatott helyzetet teremtett. Az eredeti szerződést sem nézte át szakember, de a módosított szerződést sem. Az építés közben leadott elszámolásokat sem ellenőrizte műszaki szakember.

Következmény: A jogtalanul elszámolt túlfizetett díjak jogi úton történő visszakövetelése indult el. Ennek során az eredeti megbízás és szakértői feladat az ügyvédi munka szoros támogatásával, kimutatások, további elemzések készítésével egészült ki.